És újból írok. Megint lelki kiöntés, de naplót nem írok, úh mire is való ez, ha nem lelkizésre...
Ma hazajött nővérem, és megbeszéltük a bioszdogás esetet. Ami hosszú és durva. -.- LÉnyeg, hogy a 3. doga lett volna aznap és bepánikoltam. Be se kellett adnom, de így most az osztály azt hiszem ellenem fordult. Kivéve Vetit, meg aki nem volt ott. Azt hiszem még nővérem se ért meg teljesen. Azt hajtogatja, hogy változnom kell, de elméletben könnyebb, mint a gyakorlat.
Mióta a suliba járok görcsös vagyok nagyon. Eleve ilyen vagyok, a szüleim belém nevelték a maximalizmust. " Ha valamit csinálsz, akkor csináld tökéletesen". De az idegeim rámennek erre, és így időzített bomba vagyok. Azt hiszem, most születik egy-két gyengébb eredményem, talán ráébredek, hogy nem lehetek mindig perfekt. Az a baj, hogy akinek megnyílok az általában elmenekül ez elől. Először Kati... amikor meg épp beloban kezdenék bízni, akkor talán még ő is. Nagyon llekis vagyok, pedig nem kéne. De edöntöttem, változok. Amikor valami nehéz feladat elé kerülök, mostmár egy ideje ezt szugerálom:
Nincs érzelem, nincs fájdalom. Ne érezz, légy szabad!
Egy kis költőiség:
S mily könnyű megítélni valómat, mert a látszat csupán fanyar bohózat. Valójában belsőm érző embert takar, s csak szeretet nyitja e zárat, mely szívembe vetett gátat. Olybá szeretnék megfelelni mindennek e Földön, de az minduntalan undok gátat küld elibem, s valómat tiporja a természet mélyébe. Hisz mit kesergek, hibája embernek bennem rejlik, mint Évában. Szeretet, s igaz barátság mit én keresek e világban, de mint megváltó születése, oly ritka az. Megértést más nem adhat, mint saját magam bennsője, de ez nem elég! Ő a világomat nyúja nekem, de én az övét akarom, igazságom nyújtja, s övét ismétlem. Ő életét mutatja, s miénket kérem. Nincs többé enyém és övé, mert miénk az örök együtt, mit megosztok vele, s bízva bízom, hogy ajándékom megértésre talál, talán viszonzásra.
Az igazi barát:
Az kivel szívem zugát osztom meg, mit más nem ismerhet, még én magam se. S bár fellángol fájdalmam, de ő velem szenved, s együtt fekszünk a Pokol mennydörgő tornácán. Kivel ha örömöm osztom meg, szívem sajdul nevetésébe. Ha bánat s bú nem írható, akkor ő szíve enyémmel sajog, de talál közben gyógyírt, mivel együtt ő maga is hatol lelkembe. Kétségek közt őrlődve helyes utat nem ád, de morzsákkal szórja tele az útvonalat, melyet maga választana, hogy mint madár csipegessem fel, s eldöntsem ízlik-e az étek. Mikoron hibát hibára halmozva fordulnak el tőlem, ő visszafordít, s vizsgáltat vajh mit érdemes figyelnem, hogy többet el ne követhessem. S ha tragikusba torkollna hát fátylat reá, mondaná ő, hisz tanulni így haladunk előre.
Cleo
