Meglátni és megszeretni

Mit is írhatnék a Vasutas napról... jó volt, Szeged volt. Talán a legjobb része az volt, mikor hajnali háromkor holt fáradtan a kisciccel lemászkáltunk a másodikra beszélgetni. Odakint esett az eső, és mi két fotelban ülve néztünk egy darabig magunk elé. Megbezéltük, amit már amúgy is tudtunk. Hogy miért nem tudunk szabadulni...

Próbálok eltávolodni a témától és nem beszélni róla. Talán ez a leg'olyanabb' téma, amirl nem beszélek annyit, amin bár lovagolok, közel sem annyit, mint amennyire sokszor foglalkoztat. A tanácsokat ismerem, meg is akarom fogadni, csak nem megy. Aki boldog, azt vagy úgyse hatja meg, vagy azt mondja, amit tudok régóta. Aki depis vagy szomorú, annak minek duruzsoljak még többet a fülébe.

Olyan szép volt, ahogy a plafonra ragasztott csillagok világítottak éjszaka. Akarok is írni meg nem is. Tudom mi maradt meg legjobban az egészből. Két momentum. Az egyik egy álom, és abból is egy érzés. Még mielőtt elmentem Szegedre. Amásik pedig nem álom hanem egy képzelgés. Meg úgy a kapcsolódó momentumok. Sokkal jobb lett volna ez a hétvége, ha nem vagyok épp antiszoc kedvemben. És még így is nagyon társaság középpontja feeling volt, csak most inkább 1-2 ember társaságára vágytam volna. Az egyik ott volt, de mindig volt valaki más a közelünkben (kivéve akkor hajnalt). A többiek meg otthon. Ez is meg volt. Idióta tudok lenni és ilyenkor szívesen ráparancsolnék magamra. De nem tudom felülbírálni ezt a részem. Tudom, hogy homályos.