Nem tudom mit akarhat tőlem az univerzum, de ha azt szeretné, hogy végleg elveszítsem minden hitem abban hogy lehet jobb, akkor jó úton halad. Nyugtatót akarok. Valamit, amitől alhatok. Bármit, ami megnyugtat. Sehol senki a közelben, akit felhívhatnék, hogy jöjjön át. Én tényleg nem fogom ezt bírni. Tartozások... apa nem képes normálisan beszélni. Megsértődik, duzzog, elvonul és akkor ő ki van rekesztve. Apám a szememre vetette, hogy miért nem mentem el dolgozni most. Néztem diákmunkát de nem volt. Nyilván igyekezhettem volna jobban is, de körülnéztem valamennyire és nem volt. Már visszamentünk odáig, hogy mikor én megszülettem, ő tudta meg utoljára. Nem képes túllépni semmin. Meg hogy ő aztán semmi és hogy én igazán mindent megkaptam és hogy nem ő nevelt olyannak hogy mindig legjobb akarjak lenni. Szóval ő nem hibás soha semmiben de anya az, meg fél információk.... hogy valaki egyszer mondott rólam valamit és hogy igaza lesz. De mit? Minidezt olyan hangnemben, hogy kábé na hogy olyan leszel mint a Gábor vagy mint a Viktória. Ami egyik sem pozitív értelmű. Én nem hiszem hogy annyi mindent kértem volna. Nem megyek bulizni, nem cigizek, nem piálok. Egyetlen szenvedélyem a net. Sok mindenre lenne szükségem, de nem kérem, mert tudom, hogy nincs miből. Niván nem lesz nadrágom se, pedig kéne mert az előző elszakadt már sokadjára, kéne szemüveg, mert ennek a lencséje már repedt, de nincs miből, kéne egy-két könyv az egyetemre majd, de az sincs miből. Kellenének most abarátaim. De nincsenek itt. Nincsen senki velem ebben a nyavalyás szobában csak egy szürke maci, amit szorongatok, mintha az életem függne tőle.
Jah... felvettek a SZOTE-ra. Hurrá... (a dolgok jelenlegi állása szerint jobb lett volna ha nem vesznek fel)
