Hogy miért is írok? Talán mert az eddig szép kilábaló életemet most megint visszaesni érzem.

Mindig vannak szar napok, főleg, ha az ember fáradt. De mikor úgy érzed, hogy végre van valaki, akiel naponta beszélsz, aki meghallgat, cserébe te is meghallgatod, akkor úgy nem tűnik olyan letargikusnak semmi. Legjobb barátok és csalódások szindróma... Tudom és érzem, hogy milyen szintet ütök éppen. És nem akarok odajutni, mert akkor az lesz a vége, amit már láttam. De mégis-mégis az utóbi hónap legválságosabb napját éltem. Konkrétan másodszorra sírom el magam két nap alatt.

Fáj belegondolni abba, hogy csak egy senki vagy... még mindig. A szép eszmék, a nagy gondolatok se érnek semmit. Mindig túlságosan beleélem magam, hogy vagyok vagy lehetek valaki. És mégsem... C'est la vie, mondhatnánk. Hiányzik az, hogy beszéljek ma valakivel. Akárcsak szarságokról is, de hogy beszéljek. Az egyetlen emberrel, akivel beszélgetek. Beszélgetnék...

Érzem, ahogy szépen lassan visszakúszik az alattomos depressziós kedvem, körbeteker, mint egy hatalmas tigrispiton, és mire feleszmélek, újra egy életunt kis kolonc leszek mások nyakán. Látom az emberek szemében, mikor hozzám beszélnek. Az osztálytársakéban, mikor valakihez hozzászólok... az úszótársakéban, ha megpróbálok beszállni a beszélgetésbe... és félek, hogy ezt fogom látni mostmár újra, most, hogy már tudom, hogyan viszonyulnak hozzám... vagy épp viszonyultak. Már tegnap is ezt éreztem, a mai pedig kicsit rátett... talán holnap már úgy kelek fel, hogy semmi sem változott, csak én hittem, hogy lehet jobb is?

Nagyon szeretem. Tes amies sont la famille que tu choisis. J'ai besoin lui aujourd'hiu mais elle ne pas ici. Nem ez zavar... hanem, hogy megintcsak ennél többre tartom magam. Comme le Saint Silvestre. Szeretem érezni, hogy másnak is szüksége van rám, ezért is voltam annyira happy, mikor csak úgy, minden további nélkül kaptam egy hívást. De lui.

Félek, hogy elveszítem, amire a legjobban szükségem van, ami talán a legfontosabb jelenleg. De mindenképpen nagyon elsősorban van. Igen, tudom önző vagyok, csak ez a tipikus esete, mikor aszért teccik tudni mit szeretnék... "N"attands moi aujourd'hui, je te téléphoneras quand je peux." Peut-^etre: "Je suis désolée, petite chatte". And I adore too much to be angry.

Jól esett ezt kiírni, már sokkal jobb. Je ne me sens pas bon ce que j'ai parlé avec Elle qui nous ne dit pas le nom. Tu vois? C'est si je parle avec cette personne... Je suis désolé pour mes mots, Chatte, mais je suis fatiguée et j'ai peaur de future. Et j'ai peur que notre amitié puisse passer. Tu sais, je suis un petite enfant.

PS: Beszélgetek épp azzal az egyik csajszival, qui nous avons trouvé en le JRM site. Very jófej. És multilanguage vok épp. I use lot of English