Hát a mai napom... Kezdjük ott, hogy megint gondolkoztam, és most nyugisabb vagyok. Megpróbálok a két fél között maradni, és nem reagálni az ellenes kijelentésekre.

Én olyan vagyok, hogy mindnekiben meglátom azt a parányi szikrát, amilyen valójában. Azt az ént, akit nem biztos, hogy mutat, de valójában az ő. Nem azt mondom, hogy jól kiismerem őket, hanem hogy a legelemibb reagálásaikat, érzelmeiket, viselkedésüket meg tudom érteni egészen kevés idő alatt. Így van ez mind a 4 érintettel is. Én megértem mindegyik álláspontot, érvet, dühöt, fájdalmat. Nagyon érzelmes típus vagyok, mikor játszom a szerepet, akkoris szinte azonos vagyok a karival: vele szenvedek, örülök, érzek csalódást, keserűséget. Ezért óhatatlanul a karijaim is érzelmesek lesznek, még ha elvileg nem is azok.

Sokmindenkit szeretek, és sok barátom van. Sajnos közelemben nincs olyan, aki az igazi mindent kibeszélős, megölelhető lenne. belo Szegeden van, és nem tudok róla egy hónapja majdnem... Hesz, Hinda, Agatha és Am messze vannak... Luca (másodunokatesóm) is... De így kell kibírnom. Nem sok emberrel létesítek mélyebb kapcsolatot. Félig azért, mert megválogatom az igazi barátokat. Másrészt, mert egyszer már csúnyán ráfáztam egy 8 éves barátsággal.

Elmesélem mi is volt: Szóval volt Kati, akivel se veled se nélküled barátok voltunk. Mindketten erős személyiségek vagyunk, és ezért sokat veszekedtünk, de alapból ettől voltunk nagyon jó barátnők, mert sosem hazudtunk a másiknak. Aztán hetedikben már kicsit érettebben még jobb barátnők lettünk, és sokat voltunk együtt.
Majd jött a kilencedik év... új suli, új osztály. Egy suliba mentük, így gondoltam ugyanolyan lesz, mint volt. De nem így lett. Napról-napra egyre megváltozott. Először csak azt mondta, hogy be kell illeszkedni, aztán elmaradtak a beszélgetések, végül azt mondta, hogy túl sokat lógok rajta, és hogy az egymás iránt érzett szeretetünket mostmár másokra is kell tagolni.
Én azt gondoltam, hogy ez hülyeség, hiszen marad még hely a szívben másoknak is attól, hogy mi nagyon jó barátnők vagyunk. Aztán még többet veszekedtünk, és meg is szüntettük a közös oldalunkat. Végül már alig vagyunk beszélő viszonyban. Egy év sokat változtatott rajta, igazán bántó és lenéző lett. És nagyon pletykás, nem volt olyan, amit ha elmondtm ne hallottam volna vissza.

Így pofára lettem ejtve egy nyolc éves legjobb barátnői viszonyból, és ez nekem a mai napig fáj, és hiányzik. Persze tovább kellett lépnem, és most is vannak akike mindent megbeszélek, de nincsenek itt a közelben, hogy megölelhessenek, a szemembe nézhessenek ha kell. Ezért olyan fontos számomra minden barátom, minden kapcsolatom.

Ezt ki kellett írnom magamból, bár jobb nem lesz tőle semmi, de nekem fontos, hogy tudjátok. Köszönm, hogy volt türelmetek hozzám.

Puszi: Cleo