Hogy mit is? Hát blogot írni... manapság annyi minden kergetőzik a fejemben, hogy leírni se tudom. Túl sok az, amire gondolnom kell. Érettségi, félsikeres nyelvvizsga, biosz biosz biosz, tavaszi szünet, piknik tali. Vol itt élet rendesen. Azért valamicskét csak rittyentek ide is. Igazság szerint élek, de a dolgok csak halmozódnakés nem hiszem, hogy nagyon lenne egyszerűen erő bennem blog íráshoz még az írásbelik végeztéig. Viszont valamit szívesen megosztok veletek, méghozzá a Média házimat, ami kissé alternatívra sikerült:

Digitális napló

2029. április 20.
Reggel 7.15

Az ébresztő pontos, mint mindig. Komolyan, sosem fogom megszokni, hogy erre a dallamra ébredjek. Pedig kedvelem, az Elisabeth című musical egyik betétdala. Na mindegy, ezen is túl kell lenni- Lassú kecmergés az ágyból, álmos körbepillantás. Hát persze, hogy ő már elment. Csak én vagyok ilyen későn kelő típus. Persze már hallom is a jól ismert beharangozást, hogy következik a híradó. Magamban elmosolyodok arra a gondolatra, hogy ha éppen 7.16-kor kelek fel, akkor olyankor nézem a híradót.

A hologramos képernyőre pillantottam, de nem sokáig időzött a tekintetem a kellemes arcú, bájos nőn. Megfordult a fejemben, hogy ideje lenne váltani a stíluson, úgyhogy hanyagul leadtam az utasításokat a vezérlőnek. Egy perc múlva mélyebb hangú, középkorú férfi olvasta az aznapi gazdasági és politikai híreket és minden egyebet, úgyhogy megnyugodva indulhattam a reggelim felé. A pirítós, felvágott és kávé már az asztalon várt, nem volt más dolgom, mint kényelembe helyezni magam, hallgatni, hogy a idén mennyi a várt GDP növekvés, és közben az elektronikus újságért nyúlnom, hogy jobban lássam a kijelzőt.

Megint csak utasításokat adtam, így egy pillanat alatt feltűntek a szemem előtt a közlekedési hírek, elvégre az ember csak legyen felkészült, ha munkába igyekszik. Persze elkerülhetetlenül jöttek a reklámok utazásokról, kedvező ajánlatokról, ingatlanokról, mint mindig. Azért volt előnye a régi, nyomtatott újságoknak is, néha az őrületbe kerget ez a sok villódzó reklámfelület. Ráfókuszáltam egy érdekesnek tűnő pletyka címre, úgyhogy átkormányoztam a figyelmem a bulvársajtóra.

Ha az ember mélyebben belemerül, meg kell hagyni, nem sokat változott ez a része sem a sajtónak 20 év alatt. Talán csak a módszerek lettek követelőzőbbek és erőszakosabbak, hogy minél több botrányt csaljanak ki az emberekből és főként a sztárokból. Valahol félúton elegem lett Győzike lányainak botrányos életéből meg a „véletlenül” napvilágra került, kínos információkból néhány politikusról, úgyhogy eltoltam magam elől az újságot és a kávémmal együtt bevonultam, hogy meghallgassam az időjárást.

A képernyő nagy részét éppen egy varázslatos, fekete autócsoda foglalta el, amint isteni hangján berregett. Persze manapság már olyan csodás számítógépes animációkat tudnak készíteni, hogy valószínűleg élethűen tudnák azt is illusztrálni, hogy a miniszterelnök István királlyal sakkozik. Nem felejtette el még senki a 15 évvel ezelőtti botrányt, mikor az egyik párt így akarta aláásni a másik tekintélyét. Ezért olyan szigorú az ezt szabályozó törvény.

A kép megszakadt, a bemondó izgatott arckifejezéssel ecsetelte, hogy néhány perce jött a hír, miszerint beomlott egy alagút valahol London északi részén. Sóhajtva vettem tudomásul, hogy még mindig kelendőek a katasztrófa hírek, de én most az időjárásra voltam kíváncsi. Hála égnek napos, derült melegről szóltak az időjárás hírek, úgyhogy teljes nyugalomban léptem a garázsba, hogy elmerülhessek a vezetés élvezetében.

Persze közben ki nem hagyhattam, hogy meghallgassam a kedvenc rádiócsatornám reggeli műsorát. Ez általában feldobott, és jobb kedvem lett, ha nem is indult jól a nap. A reklámokat még mindig nem tudtam átugrani, de legalább lehalkítottam egy szóval, majd automatikusan újra felvette a hangerőt a reklámok végeztével. Közben akarva, akaratlanul is a hatalmas hirdető kivetítők felé pillantottam, amin a képek félpercenként váltották egymást. Szavazzon erre, vegyen ezt, keresse fel amazt, hihetetlen gyorsaság, kényelem és luxus. Vicces mennyire más minden ahhoz képest, mikor még gimnazista voltam és mégis milyen egyforma. Nem hiába, a történelem ismétli önmagát…