Hol is kezdjem... Talán ott, amit nem írtam le, címszavakban.

  Először is talán... tényleg nem tudom, hol kezdeni. Jogsi: Hát, rutin meg van, a forgalmi még várat magára. Imádok vezetni, persze ennek is meg van a maga nehézsége, de azért élvezetes :) Remélem menni fog a forgalmi is majd szüent után, bár egy hét kihagyás után visszarázódni nehéz lesz.
  Akkor nyelvvizsga. Na ez az a téma, amit midnenki kérdez, és fogalmam sincs. 50% átment, 50% bukás... nagyon nehéz volt, legalábbis a hallgatás pokolian, a szóbelin nem enyhén izgultam, de leginkább a hallgatástól félek, hogy mennyi lesz. Csak legyen meg az a 60%, és annyival megelégszem, azzal legalább nem kellene törődnöm. Helyette úgyis itt a biosz, ami nem kis erőt igényel. Lennert nagyon jófej, "Érted bogárka? Krisztina, érted?" :D Csak nehéz belerázódni, és most nem sikerült tökéletesen megoldani a tanulást még. Elég sok az anyag, nem egyszerű megérteni, plusz ott van ugye a suli is, de majd csak lesz valami, elvégre a legjobb barátnőm orvosira jár :D

  Akkor egy nagyobb témakör, Rózsahét. Csodálatos volt :D Állati sokat szervezkedtünk rá, 0. órák, próbák, álmatlan éjszakák, izgulás, kiabálások, morgások. De végül jól sült el az egész, jól összehozta a csapatot meg az évfolyamot. Ezúton is köszönöm mindenkinek, főleg neked, Simy, az üzenetet és minden, és neked, Mamacsom, amiért ott voltál, segítettél, buzgolkodtál és mert mindenfélét elmondtál :D
  Azután ott van az esti parti... iletve előtte Tökfej riadó :D Na meg egy rosszulléti riadó. De lényeg az este volt :) Az este, amit nagyon imádtam. Született egy versem is az est alatt, nektek Rózsások, hogy az utolsó hely nem jelenti, hogy vesztettünk. Sokmindent nyertünk. Nem mondom, hogy az osztályunknak ezentúl nem lesz konfliktusa, de emgtapasztaltuk, hogy együtt is tudunk egy célért küzdeni, és mennyivel jobb így. A 9.E-sek meg imádnivalóak, jó tudni, hogy ilyen talpraesett generációt hagyunk magunk után :)

   Térjünk át a blog címére... A szerelem. Manapság mennyien szerelmesek. Mi az a szerelem? Kémiai reakció vagy lelkek kapcsolódása? Mi a fene mégis? Ki tudja... Ha még Zsana is szerelmes barika, az jelenthet valamit. Méghozzá azt, hogy mindenki lesz szerelmes. És az álmok néha valóraválnak. Nagyon tudok neki örülni, hogy most Zsana álma válik valóra :D Amikor a karó anat helyett vigyorog, mert Krisz írt neki egy smst. Az utóbbi hónapokban a mi kapcsolatunkis megváltozott. Augusztus végefelé és szeptember elején még iszonyatos félelmem volt tőle, hogy mi lesz... hogy mi fog következni, féltem, hogy elveszítem a elgjobb barátnőmet. Aztán mégiscsak eljött a szeptember meg hát már az október is, de a félelmeim alaptalannak bizonyultak, sőt a kapcsolatunk jobb lett. Mit jobb, egyenesn mondhatom, hogy új fejezet, új szakasz nyílt az életünkben a barátságunk terén. Jóformán minden nap beszélünk valahogy, midnenről szó esik, tudunk egymás kis apró dolgairól, mégha van köztünk 97 km, akkor is. Közelebb lakunk egymáshoz és jóval többet látjuk egymást, mint ezelőtt. Ha volt is, amit eddig nem mertem elmondani neki, most már nincs. Tényleg nem kívánhatok jobb barátnőt nála és ezért hálás köszönet jár neki :)
   Térjünk vissza a szerelemhez. Szerelmek és csalódások. Itt van Zsana esete a szerelemmel, majd a csalódással és mikor már azt hitte, vége ennek, újból megtalálta az a nagy szívecske Tökfej formájában. És nem is akárhogy, biztatóan! Ez már majdnem kapcsolat :) Szorítok neked, Mamacs, tényleg szívből, és itt vagyok, ha kell valaki, te is tudod, akár hajnali háromkor is :D.
   És itt van a reménytelen szerelem oldala is... Kedves Manóm, ez most neked is szól. Évek óta harcolok az ellenszéllel. A nagy medve ellenszéllel.  Furcsa dolog... egyszer az ember úgy érzi, hogy valami van, látja a másik szemében, hogy alakul a molekula, aztán... hideg zuhany. De még mekkora... Elmúlik minden, eltelnek az évek, és te azt hiszed, ennyi volt, nincs többé. Ha volt is valami, az régen eltűnt. Ő már nem érez semmit, elvégre voltak lányok, több is, mások, és ráadásul te voltál az, akivel ezt megbeszélte. Mosolyogsz, érdeklődsz, közben a szívedben egy tőrt érzel. Ami minden egyes szónál megfordul a szívedben. De mosolyogsz tovább, mert tudod, hogy számít rád, ahogy a szemedbe néz és lelkesen magyaráz. Vagy csak féltékenyé akar tenni? Mit akarhat? Aztán megráod a fejed, figyelsz, bólogatsz, játszod az embert, aki nem érez semmit iránta. Pedig ez mekkora tévedés. De mit tehetsz? Semmit... beletörődsz... továbblépsz. Aztán enyhül minden... úgy érzed, ennek vége, mindegy is, úgyse lehetett volna igazán semmi talán, de ha mégis, akkorsem fogod már megtudni. Aztán rádnéz... a lábaid megremegnek. A zongorához ül, játszani kezd, és te már-már könnyes szemmel állsz az ajtóban. Az ajtófélfának támaszkodva bámulod csendben, mintha valamit el akarna mondani neked. Tudod, tudod, hogy szeretett. Bizonytalan leszel, talán még mindig van esély? Aztán megint semmi. Egy nagy fityisz. Csak a szokásos fél nemtörődömség. Mit mosolyognak? Miért mosolyognak úgy? Nem értem... Mit élveznek ezen? Ha akarnak valamit, legalább szándékot mutassanak rá. Mégsem kezdeményezhetek én. Főleg ha már emgtettem, és még mindig oda-vissza passzolgatjuk a labdát. Fájó, boldog és közömbös. Ilyen lenne a se veled se nélküled szerelem? Túl értékes elveszteni őket, mint barátok, de velük maradni túl kiszámíthatatlan. Igen vagy nem, évek múlva már csak ez létezik válaszzként és nem a játék. Azt már kinőttük. 

   Ezt most főként neked szántam, Simim. A blogod miatt, amit írtál, és amit kommenteltem. Azt hisszük, hogy ilyen szerelmi hercehurcák csak a tvben vannak. A mozivásznas változat, mikor a kisfiú szereti a kislányt, és fordítva, mégis csak felnőtt korukban találnak egymásra, majd huszon évesen a 10 éves érettségi találkozón, mikor mindketten a városban tartózkodnak vagy véletlenü összetalálkoznak egy üzleti ügy kapcsán. És nem csak ott vannak, léteznek valóban. Csak kicsit más megélni, abszolút nem érezzük filmnek. Azt hiszzük, ezek az érzések mindig ilyen erősek. Valójában néha hetekig nem gondolsz rá, nem foglalkozol az egésszel, kihűl valami régi, de mikor újból megérzed, mikor rádnéz, mikor hozzádszól, mikor érzed a törődést...Akkor mindennél jobban gyötör, igaz?

   Ilyen ez a szerelem, sokszínű, érzelmek kavalkádja. Íme egy vers, ami még a Rózsa hét szombat hajnalán keletkezett, de úgy érzem, ide illik:

Üvöltő szó

A szerelem sír, tombol,
Egy életműnyi érzést rombol,
Lelkesít és üdvözít,
Benned izzó vágyat szít,
Szívedben lüktet, dübörög a vér,
Elfúj minden falat e viharos szél,
Fájdalmas és ártalmas,
Van idő, hogy szánalmas,
Hitet ad és reményt vesz,
Már közel vagy a mélyéhez,
Alámerülsz, megfulladsz,
Felszínen vagy lebukhatsz,
Érzed, féled a véget,
Civódsz, a lelkedet téped,
Repülsz, lebegsz a föld felett,
Szeretnéd kitépni a szívedet,
Hogy az egész világ hallja -
„Szeretsz” – ki magát embernek vallja,
Őrjöngjön veled, mint a szivárvány szonettje,
Hogy a hangot az eső a föld alá temesse,
Dübörögve, rengve, pusztítva, rázva
Törjön fel az anyaföld orgiája,
Vadul csavarva ki az emberiség gyökerét,
Kiforgatva az óramű összes fogaskerekét,
Majd sújtson porba a kínok kínja,
Feszüljön a torkod minden ina,
Remeg Menny és Pokol,
A természet is tombol,
Rebegő imádság foszladozik szádon,
Úgy érzed, ha meghalsz: „Már mit bánom!”
Ébredő és szunnyadó háború és béke
A szerelem borzasztó szürkéje és színe!

//by Cleo avagy Én//