Eltelt egy újabb év, és én ma 16 lettem. Mi változott tavalyhoz képest? Azt mondhatnánk semmi, de ez valójában csófos cáfolása lenne az igazságnak. Egy éve... először is még 2006-ot írtunk.:) Túlvoltam egy hiperjó alkatrazos táboron. Akkor jól éreztem magam, mégha közeldett is a suli. Minden sokkal egyszerűbb volt, azt hiszem. Egy év, ami alatt felnőttem. Persze még mindig vannak naiv, gyerekes húzásaim, de lényegében felnőttem. Csak még nem akarok, de hiába, az élet megköveteli.
Emlékek rohama... hogy könnyekre fakadok-e? Igen. Tudom, hülyeség... És mégis sokat jelent nekem minden, ami történt. Tavaly nyáron a Holdat néztem Agathával, Hesszel hármasban néztük a kárhozottak királynőjét. Ölelkezve alig bírtunk elválni egymástól az Alkatraz tali után. Milyen álomszerű... Aztán történt, ami történt. Az iskola elkezdődött, tizedikes lettem. Úszás, zenekar, kisebb-nagyobb veszekedések, suli. Ahova nem igazán tartozom... haverok... de a barátaim? Nem tagadom nem igen szeretem az osztályom, túlságosan nagyok a szakadékok köztünk emberek közt. És akárhogy igyekszem áthidalni, nem megy minden együtt. Megfelelni a szüleimnek, a sportnak, az embereknek (ráadásul igen különbözőknek). Ez volt a tizedik... megfelelni másoknak. Ez megbosszulta magát valahol az év második felében, amikor kifordultam önmagamból. Aztán helyreállt bennem a béke, mikor már benne jártunk a szünidőben.
Az úszástól is jóformán besokalltam, egyszerűen már nem szeretem annyira, mint régebben. Talán a kiábrándulás a régi dolgokból, a szüleimből, abból, hogy egyszer elfogadnak a többiek ezt is lelohasztotta bennem. Vagy csak sok lett, majd meglátjuk mi lesz szeptembertől. A zenekar... imádom, nem tudnék zene nélkül élni, de itt is minduntalan csak abba ütközöm, hogy minek csinálom. Mert szeretem, és megéri... de nehéz. Egy év... úszói pályafutásom felívelése és most stagnálása... A suli maradt, ami volt, általában nincs gond az emberekkel... csak közösségként.
De nehogy azt higgyem, hogy nem történt jó, már hogyne történt volna! Egy év alatt elveszítettem 3 barátnőt és egy tucat jóismerőst. Kaptam helyettük egy fantasztikusan okos és lehengerlő, egy kissé pesszimista, de határozott és zseniális barátnőt, egy kis ingadozó kedélyű tinit és egy kicsit őrült imádnivaló leányt. :) Akiket mind imádok, ha néha felbosszantanak is vagy fordítva. Bár vannak olyan dolgok, amiknek a jövője megjósolhatatlan, és félek is tőle, vagy éppen nagyon fáj, de nem tehetek sokat. Mindig vannak ilyenek, és azt hiszem, lesznek is.
Most tizenegyedikbe megyek, nagy reményeket fűzök a sulihoz. Talán normalizálódunk az új osztályfőnökkel, vagy talán már nem fontos annyira. Tavaly már elkezdtük a tanévet, mikor megismertem egy csodálatos embert, akinek jó volt a humora, a modora és mégis benne volt minden hülyeségben is. Varga Gergőnek hívták. Nem beszéltem vele különösen sokat, nem mondhatom, hogy legjobb ismerőseim közé tartozott, és mégis nagyon megkedveltem. A mosolygó arcot, ami hátrafordult hozzám és Vetihez egy-egy óra alkalmával. Szíve-lelke volt a társaságnak, mikor valamit tényleg eltolt, akkor vállalta, ami vele jár. És januárban mégis őt vesztettük el. Miért pont őt, könyörgöm, annyi más ember van a világon, aki jobban rászolgált. Döbbentek voltunk, mennyi kimondatlan szó, mennyi meg nem tett dolog. Sajnálom... és nem felejtjük őt el soha.
Egy év alatt elérkeztem oda, hogy sokkal érzéketlenebb tudok lenni dolgokra. Megtanultam, hogy néha hallgatni többet ér, mint beszélni. És hogy ami nem megy, azt ne erőltessük. Az évemet nagyon jól jellemzik a barátnőm szavai: 'Ok-okozat. Mindennek megvan az oka, és a következménye.' Ha valaki egy éve azt mondja, ennyi minden fog történni velem, körbe röhögöm. Ha valaki azt mondja, hogy Fel a barátom lesz egyenesen lesajnálom... Ha valaki azt mondja, hogy Avine lesz a mentsváram, aki megnevettet, elhúzom a szám... Ha azt mondják, Amanda ennyire fontos lesz nekem, megvonom a vállam és válszra nem méltatom... Ha arról beszélnek, hogy Angel ennyire meg fog bízni bennem, azt mondom kizárt... Ha azt mondják, hogy felnövök, forgatom a szemeim... De így van ez rendjén. Minden változik, ez alól az ember pláne nem kivétel. Tehát minden így van jól:) Mindennek van oka.
Pénteken megyek Amcicchez, ami nagyon boldoggá tesz, tekintve, hogy a nyáron kábé itthon kuksoltam. Szóval ez kell. Sírni tudni kell azt hiszem, mert ha fáj is, de ahogy Dumbledore mondta, ez tesz emberré. És minden rossz és változás ellenére én szeretek élni... emberként. :) Szóval az éves összefoglalómat olvashattátok ti, akik voltatok olyan merészek, és belelestetek a szülinapos blogfirkantásába:)
Maradok tiétek: Cleo (aki immár 16)
