Összefoglalás másfél év "tananyagából"....
Szépen indult. Együtt építgettünk mindent, megbeszéltük ki mikor hova ment, mit csinált, mi esett vele. Találtam egy másik honlapot is. Beilleszkedtem... Élveztem a játékot, úgy éreztem közösségben vagyok. Aztán jött az első bukta, mikor Amandával összevesztek. Első megingásom... Aztán beletörődtem, de tudtam, hogy nem marad következmény nélkül, ezt meg is fogalmaztam, csak kissé elfogultan. Azt hiszem olyasmit mondtam, hogy most látható Amand bomlasztó munkája a honlapon. Ez egy bizonyos szempontból igaz, csak a bomlasztó jelzőt kivesszük.
Inkább nem sorolom tovább, azt hiszem már taglaltam a dolgokat. lényeg, hogy még 2x előfordult valami hasonló megingás. De mindig visszatértem a kényelmes ők a hibások esethez. Aztán megtörtént, amikor eltört a mécses. Ki lettem hajítva. Talán elfogadtam addigra, hogy ez meg fog történni. Éreztem, hogy előtte való nap valami eltört ott belül. Bár Hesz letiltott, én nem vettem komolyan, hiszen mindig kibékültünk. Azt hittem olyan erős barátságunk van a lányokkal, amit nem lehet így meggyalázni, és eldobni ráadásul tulajdonképpen anélkül, hogy megbeszéltük volna.
Azóta honlapok chatjein, vendégkönyvekben, postások által beszéltünk csak. Sokszor próbáltam tenni valami annak érdekében, hogy ez ne így legyen. Kezdetben szép szóval, sőt nem is akartam werlornhoz bármi közöm legyen, bár Felel és Ammal tartottam a kapcsolatot. Nem regiztem, nem néztem a honlapot, reméletem, hogy csak újabb futó veszekedés köztünk. Aztán teltek a napok, és egyre jobban elmérgesült a helyzet köztünk, már Hinda is letiltott.
Viszont ekközben kezdtem megismerni Feliciát. Rájöttem, hogy teljesen más, mint akinek először hittem. Amanda ismegváltozott, eltűnt belőle valami, de alapvetően az én Amandám maradt. A barátaink elvesztése valahogy összekovácsolt minket, a furcsa barátokat. Jól éreztem magamat, mert tudtam, hogy nem fognak még tovább ejteni.
Aztán jött a padlószint. Amikor úgy éreztem nincs tovább, hogy nem bírom. Közben változatos sértéseket dobáltak a fejemhez, én meg várhatóan magamra vettem. Először még megpróbáltam megmagyarázni, hogy én tényleg ezt érzem, aztán kibuktam. Végül már én is használtam olyan szavakat, amiket nem kellett volna. Végül már oly mértékben ki voltam borulva, hogy az iskolában sem tudtam magam tűrtőztetni. Aztán most a szünetben enyhült az egész. Kezdek megnyugodni.
Akkor egyik napról a másikra ki lettem hajítva az igazgatóhelyettesi posztból, az iker szerepéből, a jü bár szigorú tanár szerepéből. A határozott, de kissé melankólikus diáklány szerepéből, akinek mindig volt egy utolsó szava. A kedves újszerű férfi tanár szerepéből, akit még éppencsak kezdtem megismerni. A szófukar, nem érzelgős típusú vámpírférfi szerepéből, aki a tettek embere. És Lizzyéből. Lizzy, aki most nagyon hiányzik. Énemnek az a fele, aki pajkos, mindig incselkedik, visszaszúr, hárít, nagyon szentimentális. Kimondja amit gondol, bármi is legyen a következménye, mindig vidám és energikus, kivéve mikor épp öngyilkossági kísérletet hajt végre, ahogyan valami 10x erősebb vámpír ellen lép fel :D. Akit mindig elbúsítanak, már már megtörni látszik, de megmarad annak a szeretetreméltóan idegesítő kis csitrinek, akit mindenki imád vagy utál.
A sebeim felszínesen begyógyultak, de bármilyen incidensre felszakadnak, és még mélyebbek lesznek. Most talán felcsillan a remény, hogy Agatha, Hinda, Fel és Am meg tudják beszélni, lezárni a dolgot így vagy úgy. Én egyikükkel sem tudom. Hesztiáról álmodni se merek... Kinek fáj jobban? Nem tudhatom, de biztos, hogy én mondom ki hangosan, és kiáltok valamiért, ami talán sosem következik be. Azóta a nap óta nem tudok beszélni Hesszel egyetlen elszólás miatt. Mert fáradt és nyűgös voltam, mert nem kívántam vitatkozni vele, mert tudtam, hogy én leszek a hülye a szemében. Mert ismerem. Jobban ismerem, mint sokan mások, akik beleártották magukat ebbe az ügybe.
Legutoljára talán az ütött szíven, amikor kijelentették, hogy semmi közöm Alkatrazhoz. A név igen, de nem ez a lényeg. Hanem hogy valamikor mégéjfél közelében azon törtem a fejem, hogy milyen játékkal dobhatjuk fel a játékot. Hogy én kísérgettem a diákokat, hogy összeszedegettem a kis elkószáltakat :). Hogy Shilával képesek voltunk oldalakat törölgetni, hogy mindig tanácsot adtam Hesznek szerintem hogy nézne ki jól a honlap, hogy törtem a fejemet a vizsgakérdéseken, hogy segítettem kérdéseket gyártani a Kvízkupához, hogy egy évig dolgoztam avalonon (sok segítséggel, de végül nem lett szükség rá), hogy jelentett nekem valamit. Hogy azt akartam, hogy a lehető legtöbb ember érezze jól magát. Hogy volt egy családom...
Aztán azóta mintha semmi nem történt volna akkor. Most is le vagyok szarva enyhe kifejezéssel. Egy félreértés miatt? Valószínű. Hogy kinek a hibája? Nem számít, de én is bátran állíthatom azt hiszem, amit már más is mondott előttem. Másfél év után, nem lesz egy barátságból egyik napról a másikra harag és ellenségeskedés.
Azt hiszem megérdemlek én is egy egy mondatot, egy beszélgetést, amiben legalább tisztázódik a dolog. Egy egy gondolatot, hogy milyen is volt, és milyen lehetne.
Nemrég Felicia kérésére előszedtem a tali képeket:) Csak 10 percre bár, de amikor bekapcsoltam a gépet és végignéztem a képeket és a videót, elfelejtettem minden sérelmet, minden rosszálló hangnemet, minden sértést és rosszat. Önfeledtem nevettem, amikor Hinda a cigarettával a lemenő nap fényére mutatott, mikor Agatha próbált megfogalmazni valami nagyon nagy gondolatot :DD. Mikor én magam beleröhögtem a felvételbe. Mikor együtt szörnyülködtünk a labirintus árain. Mikor majd befagyott a fenekem, miközben a többiek asszem hotdogot ettek:P. Hogy mit össze idegeskedtem, hogy a vihar miatt nem jutok haza. Hogy mennyit röhögtünk a faképnél hagyott ellenőrön, persze én paráztam mint a fene. Mintha tegnap lett volna...
De nem tegnap volt, igazából veszett fejsze nyele. "Alea iacta est" mondhatnánk, hiszen ez már elmúlt. És mégsem, mert nem tudjuk lezárni... Most magányos vagyok. Amanda megy Felhez, ők most éppen Agékkal beszélgetnek. Megint egyedül vagyok...(ezt senki ne vegye magára) Eszembe jut erről egy filmben elhangzott mondat: "Ne félj a kudarctól, játszd végig a játszmát!" Félek tőle, hogy ha esetleg újból beszélhetnénk - és tudom, hogy hajlanék a békülés felé -, akkor újból a padlón találnám magamat.
Hát helyzet... Ez van. Az élet megy tovább, de bennem ez lezáratlan. És addig nem tudok igazán továbblépni, amíg ez így van.
Cleo
